A Kert Elrendezése

Képzeljük el azt a helyzetet, amikor megvettünk egy házat aláírtuk az összes papírt, eltűnt az eladó és beköltöztünk. A ház amelyet megvettünk egy teljesen újépítésű kb 600 négyzetméteres telekkel.Kilépünk a hátsó ajtón és az alábbi látvány fogad:

unused_garden.jpg

Ez az a pillanat amikor átmegy az agyunkon az, hogy "sebaj, hamar megleszünk, egy kis füvesítés, pár virág és jöhetnek a vendegek sütögetni".

Aztán kicsit továbbmegyünk a kertben, azt gondoljuk, hogy akkor ha kicsit hátrébb megyünk talán találunk egy olyan részt, ahol könnyebb dolgunk lesz.

unused3.jpg

 

Ez lesz az a pillanat amikor elkezdünk rájönni, hogy a fűmag, a két zsák föld és pár 700 forintos virág nem fogja ezt a területet kertté varázsolni. Nagyon ritka az eset amikor egy fullos kert áll a rendelkezésünkre, hogy csak úgy bele kelljen ülni.

Fontos, hogy ne kapkodjuk el a dolgot. Nézzük meg, hogy melyek azok a növények amiket érdemes megtartani. Ha vannak 20-30 éves fák a kertben érdemes elgondolkodni, hogy ahhoz alakítsuk a kertet. Ha azonban ezek betegek esetleg veszélyesek ki kell őket vágatni. Meg kell nézni aztz is, hogy miként vonul át a nap a kerten. Egész nap a teljes kertet süti a nap, vagy pedig csdak bizonyos részét? Ezekhez mérten kell kigondolni, hogy melyek azok a növények amiket olyan területre teszünk ahol egész nap süti őket a nap. Azt mondják, hogy ha 4 óránál többet süt egy helyet a nap 24 órában azt naposnak ha 4 óránál kevesebbet azt árnyékosnak-félárnyékosnak nevezzük. Válasszunk hát eszerint növényeket.

 Ha szeretnénk zöldséges kertet akkor azt mindenképpen napos területre tegyük. Itt azt tudom javasolni, hogy kezdjük kicsiben. Én először két 3 m2-es ágyással kezdtem és tettem bele paradicsomot, meg cukkinit. Egyszerűségre törekedjünk az első évben. Úgyis megjön a rutin meg a tudás az évek alatt majd később jöhetnek a bonyolultabb dolgok. 

De térjünk vissza a kert elrendezésére. Nagyon fontos a föld. Ha építkezésből visszamaradt törmelékes föld van, akkor nincs mese hozatni kell földet és egy bobcat-el elrendezni. Így még mindig olcsóbb, mintha megpróbálnánk 50 literes virágföldekkel feljavítani a talajt. 

 

Megvannak tehát az alapok. Megnéztük, hogy melyek azok a növények amelyek maradnak és mik azok amiknek menniük kell. Tudjuk miként süti a nap a kertet és a talajt is meghatároztuk. Ezek után mér csak az elrendezésen kell gondolkodni, ez viszont a Te elképzelésedre bízom kedves Olvasóm.  Fontos a türelem. El fogsz követni hibákat, de ez ne tántorítson el. Sokszor neki fogsz futni ugyanannak a feladatnak mert elsőre nem sikerül. Én 3 évig csináltam a füvesítést de ez majd egy másik bejegyzés tárgya. A lényeg, szeretettel csináljad, örömet okozzon és ne kötelesség legyen. A kert legyen az ahova hazamenekülsz ahol kikapcsolódsz. Ha kötelességből csinálod, mert ezt várja a szakvezetés, inkább vegyél egy lakást a városban egy terasszal és legyen művirágod.